CocoRosie – Rainbowarriors

cocorosie-3

 

Bizarr az egész. Egy amerikai multi-instrumentalista, művészi tehetséggel, és furcsasággal megáldott testvérpár elkezd zenélni Párizsban – hol máshol? Sierra Casady – aki operaénekesnek tanult – áriázik, testvére  Bianca pedig egérhangon reppel, az egész alatt pedig valószínűtlen alapok szólnak. A Rainbowarriors a kedvenc dalom tőlük. Egyszerre nagyon idétlen, vicces, ugyanakkor emelkedett, sajátosan melankolikus. A dal legfőképpen a hétköznapokban megbújó fura dolgokat, fantáziát és humort jelenti számomra. Legyen bármilyen szürke, vagy reménytelenül rossz egy napom, ha meghallgatom a Rainbowarriors-t akkor rájövök – hogy oké, lehet, hogy nem egy túl jó nap, de mindig ott van valami reménykeltő a közelben: legyen az egy ember, egy hülye poén, vagy egy fura történés. Mást is jelent számomra dal, mégpedig azt, hogy van bennem valami clown-szerű, így sem magam, sem pedig a világ egyes dolgait nem tudom túl komolyan venni.

 

 

Reklámok

Születés

Mint valami hatalmasra nőtt magzat,

úgy érzem magam az éjszaka csöndjében

az ágyam a méh, ahol nyugodtan fekszek

fejemen fejhallgató, abból tekereg, mint

egy köldökzsinór egy vezeték a mobilomhoz

abból jön a tápanyag, ami erősít, növeszt

hangok, dob, gitár, szintetizátor, meg

mindenféle gépi és emberi dallam.

Táplálnak, erősítenek, reggelre aztán

hosszú, furcsa álmok után újjászületek.

Cigifüst és napsütés

Kint állunk és támasztjuk a korlátot

a többiek dohányoznak és fújják

lassan a kavargó cigifüstöt az ég felé

én nem dohányzom, de én is kifújok

szerelmet, érzést, félelmet, reményt

felfelé száll lassan, lustán a füst,

és szétbomlik szikrázva a napfényben

a szerelem, érzés, félelem, remény –

ezek is csillogva esnek szét a fényben

szóval fújunk kifelé, füstöt és érzéseket

de közben tohonyán napozunk

és közben szinte észrevétlenül

a meleg, puha, láthatatlan fénnyel

új szerelem, érzés, félelem, és remény

áramlik belénk itt, a korlátot támasztva.

Séta a Várban

Tavaszi, verőfényes idő, az emberek kiszabadultak az utcára és mindent elleptek. Felmegyek a Budai Várba, ahol hemzsegnek a turisták. Én is úgy nézek ki, mint ők. Könnyű elvegyülni: farmerdzseki, tornacipő, napszemüveg, baseball sapka (rajta a felirat: Navy ST. Mixed Matrial Arts – Venice – CA). Meg is kérdezik, are you american? No, I’m just a hungarian man, a strange tourist in my hometown. Végigsétálok a szokásos útvonalamon a Várkerttől, a Bécsi kapuig. Eszembe jut a Várkert, amikor még rom volt, és én bemásztam fotózni. Aztán eszembe jutnak az olvasással töltött napok a Széchenyi Könyvtárban, eszembe jut az a 1683-as kiadású könyv is, amit a könyvtár gyomrából hoztak fel nekem. Eszembe jutnak a régi séták, egyedül, vagy valakivel, ősszel, télen, tavasszal, nyáron. Lépten-nyomon emlékekbe botlok, amiket megőrizték a repedezett falak, és a macskakövek közötti repedések. Leülök egy padra, és együtt napozok a budai öregekkel. Aztán sétálok tovább. Sándor palota, Mátyás templom, meg a kis, kanyargó utcácskák. Megnéznek a nők, de én inkább nem nézek rájuk. Egyedül egy transzvesztitára mosolygok vissza, mert elveszettnek érzem. Közben fotózok, és még mindig fedezek fel új részleteket, ezeket kapzsin képpé alakítom, és elrakom magamnak. Közeben akaratlanul belehallgatok pár beszélgetésbe. Két biztonsági őr: “Kivagyok ettől a tömegtől./Nem a tömeggel van baj, hanem azzal, hogy itt vagyunk.” Egy angol turista: “Budapest is beautiful!” – Egyetértek. Egy fiatal pár: “Eljutottunk a döntésképtelenségig. Mi lesz velünk?” Remélem megoldják – bármi is legyen az. Nekem már egyszerűbb dolgok sem mennek ilyen téren. Ezen nevetek magamban. Közben simogat a Nap. Az idő, mintha megállt volna, minden sétám itt van most, én pedig megsokszorozva sétálok az utamon. Egyszerre mindenhol ott vagyok, kiterül előttem az idő a rozsdás napfényben. Megfogadom, hogy öregen is írni fogok egy ilyen budai sétáról. Vajon mit fogok akkor írni?

Variációk búcsúra

1.

Dobol az eső az szélvédőn

az idő pedig a szívbillentyűimen játszik

különös zene ez.

 

2.

Mégiscsak valamiféle istennő vagy,

mert én még mindig hiszek benned,

de várom már, hogy ateista legyek.

 

3.

A moziban ülve, amíg nem kezdődik a film,

gyakran még Téged látlak az üres vásznon,

Művésznő…

 

4.

Soha nem éltem kábítószerekkel,

most mégis függő lettem – Általad,

lassú, és nehéz a leszokás.

 

5.

Hiába vártam, hogy megmutasd a szíved,

ha egy másik férfi zsebében pihen,

Hát így megy ez” – ahogy Vonnegut mondja.

 

 

 

Békák

IMG_3786

 

A békák nagy elégedettségben éltek egy nagy pocsolyában. A víz kellemesen langyos hősmérsékletű volt, és bővelkedett táplálékban. “Jól megvagyunk, ahogy vagyunk itt” – mondogatták egymásnak a békák. Esténként mulatságokat rendeztek, veszettül brekegtek, és nézték a Holdat, amely gyönyörű fényeket vetett a vízre. Ez így ment volna egész nyáron, de különösen száraz idő köszöntött be. A pocsolya egyre csak apadt, egyre kevesebb volt az ennivaló rovar, a békák pedig szép lassan hullottak el. “Nincs hova menni, majd jön egy eső, és akkor megint jól megleszünk” – ezt ismételgették egyszerre bizakodva és félve a békák. De hiába kémlelték az eget, ott csak a haragos, hőséget ontó Napot látták. A helyzet egyre elkeserítőbb lett. Egy reggel arra repült egy szarka és így szólt a békákhoz: “Hé má’ ti, miért nem mentek át a tóhoz, ha jól számolom negyven békaugrásra van innen nyugatra!” A békák hitetlenkedve bámultak rá: “Ugyan nincs itt semmiféle tó, miket hordasz itt össze! Nem látunk itt semmilyen más vizet!” A szarka a fejét csóválta, majd elrepült.

Minden közösségben találni másként gondolkodó személyeket – itt is ez volt a helyzet. Az egyik békafi fejében szöget ütött, hogy a szarka, mivel repül, sokkal többet láthat a világból, mint ahogy ők. Ismerősei ellenkezése dacára barátnőjével felkerekedett, és kimászott a pocsolyából, és szépen elkezdettek szökdécselni nyugat felé. A szarka egészen jól becsülte meg a távolságot, és a páros el is érte a hatalmas, gyönyörű tavat, ahol azóta is boldogan brekegnek. A pocsolyában maradottak mind meghaltak, és csak napszítta tetemek maradtak utánuk, amivel aztán gyerekek játszottak undorodva botokkal piszkálva őket.

Tanulság: mássz ki a saját kis pocsolyádból, lehet, hogy találsz egy sokkal nagyobbat és jobbat.

 

Fotó: saját.