Egyszer találtam egy rakás kiöntött, szemétre dobott fotót. Valakinek vagy valakiknek az emlékei hevertek szerte-szét a földön. Egyes járókelők érdeklődve nézegették a halmot, majd továbbmentek. Én is megálltam néhány pillanatra, és megnéztem az ismeretlen férfiakat és nőket a fotókon. Szóval valakiknek, vagy valakiknek az emlékei, amelyek most már úgy látszik nem fontosak senkinek. A vidám pillanatok végleg kihunynak, bár néhányszor felvillannak, mert még megnézik őket néhányan, köztük én is. Lefotózom a szétszórt képeket, így talán hozzájárulok, hogy az emlékek még éljenek egy kevés ideig, ha máshol nem, hát pont az én fotómon. Persze nincsenek illúzióim, nekem is van dobozom fényképekkel, nomeg mappák a számítógépemen, meg online tárhelyen. Nagy gonddal őrizgetem a fotókat, rengeteg emléket – helyekről, emberekről, barátokról. De egyszer, lehet hogy hamar, de remélem, hogy minél később, ugyan erre a sorsra fognak jutni.
Rövidek 
Remélem soha nem jutnak erre a sorsa a te képeid és másoké sem.
KedvelésKedvelik 1 személy