Szavak

Szavaim

olajosan mázolódnak szét a szélvédőn

vagy

lehullanak a földre, majd ellepi őket a por

vagy

lemossa őket az eső a párás ablaküvegről

vagy

kihunynak a nyugtalanul vibráló monitoron

de mindenképpen eltűnnek…

 

Reklámok

Tonight, tonight

 

smashingpumpkins1250

 

Húsz éve hallottam először ezt a dalt, 17 évesen. Pontosabban láttam a dal videoklipjét, ami Georges Méliès Utazás a Holdba című filmje nyomán készült, ódon díszletekkel, és régi jelmezekkel, a némafilmeket idéző mozgással. Fantáziadús, álomszerű klip, ahogy maga a dal is, amit fiatalon hallgatva elhittem, hogy valami nagy vagy jó dolog történhet velem bármikor, és ha most hallgatom még mindig elhiszem – szerencsére.

“We’ll make things right, we’ll feel it all tonight
We’ll find a way to offer up the night tonight
The indescribable moments of your life tonight
The impossible is possible tonight…”

Himnikus, kicsit melankolikus, mégis alapvetően bizakodó dal ez, finom vonósokkal, meglóduló ütemekkel.  Az album amelyen található (Mellon Collie and the Infinite Sadness), pedig életem egyik meghatározó élménye lett, hiszen Billy Corgan és zenekara olyan műfaji és stíluskavalkádot vonultat fel, illetve olyan érzelmi hullámvasútra ülteti fel az embert, amely zavarba ejtően gazdag. A trashmetált lepipáló zúzástól a new wave-ig, popig, barokkos vonósokkal teleaggatott dalig minden van a dupla albumon – akárcsak érzelem: féktelen düh, szomorúság, öröm… Az egész mégis nagyon egyben van, és mással össze sem hasonlítható, a kicsit őrült, furcsa varjú-hangú frontembernek és nagyszerű, különc zenésztársainak köszönhetően. Szóval még mindig hiszem, hogy történhetnek velem különleges, nagyszerű, és jó dolgok – a dal pedig tovább kísér.

 

 

 

Paterson

MovieReview-Feb13-2

 

Sohasem gondoltam volna, hogy egy egész film szólhat a csak költészetről.

Jarmusch persze mindig meglep kicsit, most éppen a Patersonal, benne

egy verselő buszvezetővel – neki egy hetével, kutyástul, feleségestül

egyszerűen, mintha nem történne semmi, nincs nagy dráma,

nem hal meg senki, nem csalnak meg senkit, nem robban fel semmi

csak éppen

megtörténnek szépen a dolgok – az élet – mennek a hétköznapok,

amit átsző finoman a költészet, amit ha akarunk észreveszünk,

éppen, úgy mint Paterson, a kicsit méla buszvetető,

mert a költészet persze ott van mindenhol:

egy eldobott csikkben, egy kávésbögrében, a délutáni fényekben,

egy jól bevett kanyarban, az este füstös levegőjében, stb, stb…

 

Kávéautomata-blues II.

Álmosan álljuk körül a gépet

örömmel, megnyugodva halljuk,

amikor lassan csorogni kezd

a kávé a kis plasztikpohárba

Üzemanyag. Kell egy ébresztő…

ilyeneket mondunk, és közben

szépen búg a gép, a kávé csorog

rövid, hosszú, fekete, cukorral

cukor nélkül, vagy csokival.

Az istenek itala” – szól valaki,

egyetértünk vele, bólogatunk,

majd mindenki siet a maga dolgára,

a gép pedig mint valami bálvány

dicsőn, csendben, neonfényekkel villog.

 

 

Alpok

1234-4

 

A hegyek csúcsa megvágja az eget

minden zöldebb, és minden kékebb

mint álmodozva képzeltem

a fenyvesek, a fű, a tengerszemek

a levegő hidegen feszíti tüdőm

visszatérek, fogadkozok…

majd hazatérek

ahol a házak alamuszin lapulnak

minden fakó, mint általában,

a fák, a kiéget tarló, a pocsolyák,

és a korom orromba mászik nevetve.

 

Fotó: saját, Lago Di Braies.

Fényképek

IMG_1543a

 

Egyszer találtam egy rakás kiöntött, szemétre dobott fotót. Valakinek vagy valakiknek az emlékei hevertek szerte-szét a földön. Egyes járókelők érdeklődve nézegették a halmot, majd továbbmentek. Én is megálltam néhány pillanatra, és megnéztem az ismeretlen férfiakat és nőket a fotókon. Szóval valakiknek, vagy valakiknek az emlékei, amelyek most már úgy látszik nem fontosak senkinek. A vidám pillanatok végleg kihunynak, bár néhányszor felvillannak, mert még megnézik őket néhányan, köztük én is. Lefotózom a szétszórt képeket, így talán hozzájárulok, hogy az emlékek még éljenek egy kevés ideig, ha máshol nem, hát pont az én fotómon. Persze nincsenek illúzióim, nekem is van dobozom fényképekkel, nomeg mappák a számítógépemen, meg online tárhelyen. Nagy gonddal őrizgetem a fotókat, rengeteg emléket – helyekről, emberekről, barátokról. De egyszer, lehet hogy hamar, de remélem, hogy minél később, ugyan erre a sorsra fognak jutni.