Bús vers sörrel

Az Öregember ma is Jobb, mint otthonban ült, és a szokásos sörét kortyolta. Messze jártak a gondolatai, miközben nézte nagy korsó sörét, majd írni kezdett:

Aranyló délutáni fény süt át a korsón

a pillanatok úgy pattannak el, mint

a sörben a buborékok, amelyekben

régi arcokat, régi helyeket látok

az arcok tulajdonosaival tán’

soha többé nem találkozom,

a csodajó helyeken nem járok

soha többé – szép tereken,

kopott, öreg házak között,

eldugott kocsmákban, vagy

valamelyik ősi tenger partján…

Helyette csak minden nap

emlékezek egy régi életre,

amely talán nem is az enyém,

lehet csak ebben a korsóban,

ebben az arany kavargásban létezik,

bár úgy volna, bár úgy volna.

Miután az Öregember leírta ezeket a sorokat, megjelent az asztalnál, egyik régi cimborája, Béla – aki még élt – , és kutyája, akit szintén Bélának hívtak. A hórihorgas Béla leült vele szemben, rendelt egy sört, elolvasta az irományt, majd így szólt ősz fejét csóválva: Ejh, mit sajnáltatod magad!? Még élünk cimbora, 60 éve vagyunk barátok, tudunk járni, tudunk inni! Minek írsz ilyen badarságokat?! Béla kutya, aki maga is vén volt – 15 éves – helyeslően vakkantott.

 

 

 

 

Reklámok

Bús vers sörrel” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s