Mindenki kutyája

A foxi kimerülve feküdt gazdája mellett, egy hatalmas, színes napernyő alatt. Miután alaposan megfuttatták a tengerhez közeli dombokon, nem volt máshoz kezdve, mint a henyéléshez. Gazdái valamilyen érthetetlen okból elhurcolták erre az idegen vidékre, ahol iszonyatos hőség fogadta. A majd egy napos út is megviselte, kosarában kellett kushadnia, és csak néhány percre engedték ki az autóból. Most meg itt van, ki tudja meddig? Hol vannak a megszokott fák, sarkok, barátok, az öregember akit minden reggel megugat? Szomorúan bámult maga elé. Mit is tehetnék? – gondolta, azt csinálom, amit a gazdi szeretne. Ha már itt vagyok, körülnézek! – lassan felkelt, tétován felnézett gazdájára, majd amikor az engedélyt adott – Menjél csak Tóni! – nekiiramodott a partnak, ahol sziklák, és homokos öblök váltakoztak. Tóni izgatottan szaladgált, mivel ezernyi új szagot és illatot érzett – a sós tengerét, halakét, a parton szétszórt csigákét, kagylókét, és egyéb tengeri herkentyűkét. Aztán ott voltak a sirályok, amelyek vijjogva szálldostak el az ugató foxi elől, aki megrészegülve szaladgált keresztül-kasul a parton a napozók és fürdőzők legnagyobb derültségére. Aztán Tóni megint elfáradt, visszament gazdájához, leült, és kíváncsian nézte a partot, meg szimatolta a tenger felől érkező szelet. Amint így szemlélődött egyszer csak a part távoli pontján feltűnt egy középtermetű, barna kutya. Fajtájára nézve semmi biztosat nem lehetett állítani, így Tóni a “korcsok”, nem túl dicső kategóriájába helyezte. Az eb vidáman szedte lábait, és mindenkihez odasompolygott. A legtöbben csak mosolyogtak rajta, sokan megsimogatták, egyesek pedig enni is adtak neki, és persze olyanok is voltak, akik mérgesen elzavarták. Mindenesetre a jövevény nem zavartatta magát rátelepedett a napozóágyakra, aki pedig barátságos volt vele, arra még fel is ugrott. Tóni csodálkozva, hátracsapott füllel nézte a különös kutyát, aki úgy járkált a parton, mintha az egész az övé lenne, a nyaralókat is beleértve. A barna kutya aztán odaért hozzájuk is. Tóni és a különös eb udvariasan megszaglászta egymást, ahogy illik, majd amikor megbizonyosodtak róla, hogy a jó szándékkal vannak egymás iránt, váltottak néhány szót:

Micsoda kutya meleg van itt! Hogy lehet ezt kibírni? Ide valósi vagy? – kérdezte Tóni.

Megszoktam már ezt a hőséget, van egy jó kis étterem a közelben, ott megengedik, hogy hűsöljek. Itt élek már születésem óta! Hát Te honnan való vagy?

Északra, ott kellemesebb az időjárás, nincs ekkora meleg. – válaszolta Tóni. Hol van a gazdád?

A barna kutya csodálkozva nézett, majd nevetve ezt mondta:

Én mindenki kutyája vagyok! 

Ezzel már ott sem volt, és ugatva odaszaladt egy közelben napozó családhoz. Tóni még sokáig nézett utána.

Reklámok

Mindenki kutyája” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s