Balaton

M. munka után esett be az okmányirodába, ahol személyi igazolványát szerette volna megújítani. Délután lévén rengetegen voltak, M. az 1399-es sorszámot kapta az automata sorszámkiadó géptől. A kijelzőn az 1374-es szám villant fel, tehát 25 ember van előtte, az okmányügyintézést két idős hölgy végezte. M. hosszú, másfél órás várakozásra számított. Körülnézett. Az emberek egykedvűen meredtek maguk elé, vagy olvastak, vagy a mobiljukat nyomogatták. M. fellapozott pár magazint, de semmi érdekeset nem látott bennük (felvillant 1378-as sorszám), majd nyomogatta a saját mobilját (1382-es sorszám) – bár nem sok mindent tudott vele csinálni, nem úgy, mint a fia. A háttérben a rádió szólt, régi dalok követték egymást szép sorban, de M. nem nagyon figyelt rájuk. Egyszer csak megszólalt egy Cseh Tamás dal. M. fülelni kezdett, sóhajtott, majd behunyta szemét, és hallgatta…

Ó a régi, ó a Balaton, régi nyarakon, bár nem volt vitorláshajónk.
Ó a régi, ó a teraszon, ültünk nyarakon, úgy néztünk végig a tavon…“*

A fiú hunyorogva nyitotta ki szemét, a verőfényben eleinte semmit sem látott. Még mindig el volt nehezülve az ebédre elfogyasztott tejfölös-sajtos lángostól. Felsőteste a keresztben létvő matracra tapadt, két lába pedig a meder iszapjába fúródott, ahogy időről-időre lökött magán egy kicsit. Már lassan két órája ringatózott, lassú köröket téve a langyos vízben. Szépen megfordult a 360 fokban a matraccal, és körülnézett. Először a partot látta a hatalmas lépcsős szállodákkal, hajlongó fűzfákkal, napozó, a parton üldögélő emberekkel. Az árnyas fák alatt egy kockás pléden ott ültek szülei és bátya, ha jól látta éppen kártyáztak. Tovább fordult – fürdőző emberek, vízibiciklik, repkedő színes labdák, nevetések, kiáltások, boldog hangzavar. Kisvártatva megpillantotta a túlpartot, messze ott magasodott a tihanyi apátság, amit a Nap arany lepellel borított. Lassan forgott keleti irányba, majd délre, nézte a panorámát, majd a kör bezárult. Néha pocsolta a vizet kezeivel, arcát a langyos hullámokba tartotta. Eszébe jutott, hogy három hét múlva vége a szünidőnek, emiatt egy kissé szorongott, de gyorsan elhessegette a kellemetlen gondolatot. Itt van a Balatonon, matracozik – úgy érezte boldog -, kit érdekel a nyüves iskola? Hirtelen a parton lévő hangszórókon keresztül bemondtak valamit, szülei felálltak a plédről, és integettek neki. Először nem értette a hangszórókból szóló szavakat, de aztán lassan kivette a recsegő hangok értelmét:

Az 1399-es sorszámú ügyfél fáradjon a 7-es ablakhoz!

M. csodálkozva kinyitotta szemét, gyorsan felpattant, és az ablakhoz sietett. Az ablak mögött ülő idős hölgy rosszallóan csóválta a fejét.

– Háromszor szóltam magának! Elaludt, vagy mi?! Merre járt?

– A Balatonon. – válaszolta M., és mosolygott magában.

*Cseh Tamás – A hatvanas évek

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s