Keresztet vivők

Látod nyomorúságukat, a kétségbeesést, a szomorúságot

szemeik égő sötétjében, arcuk mély árkaiban

Érzed fájdalmukat egy gyorsan elröppenő pillanatra.

Nyugtató reményt nem adhatsz, mert félted a sajátod

átvenni a terhet nem tudod, sem enyhíteni szenvedésüket

mert: “Mindenkinek meg van a saját keresztje

elég egy is” – gondolod, majd Ő átveszi,

talán, de nem is hiszed igazán. Mész hát tovább.

Hajnali kávé blues

Koszos, hideg hajnalon

fehér pléhpohárból isszuk

ki feketét, ki tejjel barnát

hogy felébredjünk végre,

műanyag kanállal kavarjuk

a kávét – por és forró víz –

ráfújunk, hogy elhűljön

közben lustán nézelődünk

valaki mond egy viccet, de

inkább csendben álldogálunk

és szépen kavargatunk tovább

szomorkás, lassú örvényeket keltünk,

amelyek elnyelik a szomorúságot,

aztán lehet már kortyolni,

egy kis melegséget,

egy kis boldogságot…

 

Vacsora után

Kormos, álmos este

mozdulatlan csönd

Halvány fényt vet be

a sárgás Hold

hozzám, a konyhába.

Elhagyott, nagy asztal,

elhúzott, elárvult székek

üres tányérok és üres poharak

egy vacsora romjai

a tányérokon morzsák

a morzsák közt emlékek

pillantások, mosolyok, nevetések…

 

 

 

Kávé és cigaretta

Amikor kávézok gyakran eszembe jut

Jim Jarmusch Kávé és cigarettája…

Nem dohányzok, mégis, ilyenkor

a kávéscsésze mellé képzelek

egy régi, kopott hamutálat,

újaim között egy lassan parázsló,

félig elszívott cigit,

meg persze, különös formákba csavarodva

gondolataimmal az ég felé szálló, kék füstöt…

Béla, a buszvezető

Béla egykedvűen baktatott hazafelé a iskolából, kissé megszégyenülten, ugyanis az osztályfőnöki órán a gyerekek leendő foglalkozása volt a téma. Öntudatos, 10 éves tanulók lévén, a következő foglalkozások művelőinek képzelték magukat a jövőben többek, úgy mint: orvos, miniszterelnök, programozó, író, Michelin-csillagos séf, műsorvezető, celeb… Béla maradt utoljára, és kissé restelkedve, de kimondta, hogy ő mi is szeretne lenni: buszvezető. Béla osztálytársai lesajnálóan nevettek, az osztályfőnök pedig a fejét csóválva ezt mondta: “Hát Bélukám, te okos gyerek vagy, sokkal több van benned!” Szóval Béla hazafelé ballagott és megigézve nézte a mellette elszáguldó nagy, kék, morogva füstöt okádó buszokat. “Márpedig én buszvezető leszek!” – gondolta Béla. Szülei elnézően kezelték Béla buszvezetői ambícióit, és próbálták másfelé terelni fiúkat. Járatták focira, de Bélában kevés volt a versenyszellem, nem akart minden áron győzni, inkább elszórakozott a pályán futkározva. Idővel kiderült, hogy Bélát hidegen hagyja a sport (az úszás, a futás, stb), így szülei rajz-szakkörbe íratták fiúkat. Bélának tetszett a rajz, jelentős tehetséget mutatott e területen, és természetesen sokszor rajzolt buszokat. A későbbi évek során Béla szorgalmasan tanult, szakközépiskolába ment, technikusnak tanult, továbbra is rajzolt (legtöbbször buszokat). Szülei és a tágabb családi kör természetesen valamilyen komoly szakmát szerettek volna neki, Béla azonban makacsul ellenállt, hiába mondtak neki ilyeneket: “több van benned“, “sokkal többre vagy hivatott”, “mindent elérhetsz“, “a Sors sokkal többet tartogat számodra“. Bélát nem nagyon érdekelte a sors, sokkal inkább az, hogy buszvezető legyen. Végül letette a vizsgát, előbb a BKV-nál, majd a Volánnál dolgozott. Első felesége sem volt kibékülve azzal, hogy férje buszvezető – “sokkal több vagy, mint egy buszvezető!, légy önmagad végre!” Béla nem értette mit akar a felesége, hiszen, mint mondta “én önmagam vagyok, buszvezető”.  Kis idő múlva elváltak útjaik. Majd újból megházasodott, lett két gyermeke, továbbra is rajzolt, és boldogan vezette a buszokat. 10 év után elszegődött egy utazási irodához, így keresztül-kasul bejárta a Európát, pont, ahogy gyerekkorában álmodozott róla. Eljutott a norvég fjordokhoz, nyaktörő szerpentineken feljutott a Vezuvra, töltötte pihenőjét Miramare-ban, Sissi kastélya mellett, egyszer lerobbant a Francia Riviérán, máskor a felhőket súrolta az Alpokban. Utazásairól hazaérve mindig lerajzolta a legemlékezetesebb helyeket, ahol járt, egyre több technikával kísérletezett, például rézkarcokat is készített. Munkáiból kiállítást is szervezett. Béla 50 évesen még kitűnő egészségnek örvendett, még mindig sűrű fekete haja volt, és még mindig szeretett buszt vezetni.

Eltűnnek lassan…

Eltűnnek lassan a régi házak

a lassan hámló falak és az

azokon a szétfutó repedések

a gornyadozó kandeláberek

a koppanó, kopott macskakövek

a színes ablakok, és mögülük

a nyűtt, öreg, kedves arcok

helyette hidegen tükröző üveg,

rikító neon és csillanó fém,

szabályos, tiszta formák,

szabályos, tüchtig emberek,

szabályos, unalmas életek.

Így van ez.

Bevásárlóközpont

A legtöbbször úgy érzem, ha véletlenül belépek egy bevásárlóközpontba, hogy őrültek közé kerültem, valami valószínűtlen építménybe. Az emberek legtöbbje túl divatos, túl hideg, túl érzelemmentes. Nem nagyon néznek egymásra, ha mégis megtörténik, akkor legtöbbször kifejezéstelenül merednek rám. Egyedül a gyerekek sivalkodnak és nevetnek, őket még nem idomították be teljesen. Szóval mindenki nagyon boldognak szeretne látszani, kiegyensúlyozottnak, jól öltözöttnek, gazdagnak, menőnek stb. A kirakatokat lesik, szeretnék elkölteni a pénzüket, meg venni valamit, hogy örüljenek egy kicsit, aztán esetleg venni még valamit, hogy még boldogabbak legyenek. Sokat mobiloznak, cipelik a reklámszatyrokat, rohannak üzletről üzletre, vagy ülnek a kávézókban, padokon. Minden héten egyszer, de lehetőleg többször be kell ide térni, áldozni egy kis pénzt, kapni valami örömöt, egy kis megváltást aznapra. A kamerák elégedetten figyelik a tömeget, algoritmusok mérik be mobilok jeleit, és nyugtázza a rendszer, hogy ha egy hű embere újra belépett, majd frissíti a profilt. Az algoritmus tovább dolgozik felméri az igényeket, a vágyakat, és továbbítja őket – hogy a megfelelő termékek kerüljenek a kirakatokba. Engem utál az épület, én is utálom őt. Kizárja a mobilomon lévő káros tartalmakat, Bukowskit, Céline-t, fényképeimet, irkálmányaimat – nem jók ezek semmire, karanténba, majd szemetesbe kerülnek. Attól félek, egyszer ezeket is felhasználja majd, és valami terméket kreál belőlük.  Amint lehet, és végzek a dolgommal rohanok is ki az épületből. Látom, hogy a bent lévők is megnyugszanak, ahogy én is, amint kilépek. Az épület is felsóhajt hangtalanul, és fényei felizzanak.