DMA’S

DMAs1

Mennyire fontos is a külső, illetve mennyire nem. Az ausztrál DMA’S tagjaiból nem sokat nézne ki elsőre az emberek többsége. Ebbe a csapdába csak azért nem léptem bele, mert körülbelül hasonlóan nézek ki, mint ők. Először engem is nagyon meglepett, hogy mennyire mély zenét játszanak, mindenféle artisztikus körítés, meg imidzs nélkül. Mert mostanság, aki művészinek szeretne látszani mindenféle kelléket ölt magára – legyen ez ruha, szemüveg, szakáll, “menő” helyek látogatása. Tommy O’Dell és bandája ellenben úgy néz ki, mintha valami kültelki srácok lennének, vagy éppen ipari tanulók. Érdekes módon akik nagyon elvont, entellektüel fazonoknak szeretnének látszani, gyakran nagyon felszínesek, és a legkevésbé sem érdekesek. Mélységet sehol sem lehet vásárolni. Visszatérve a DMA’S-ra – az egyszerű külső mögött, hihetetlen jó dalok és mélységek rejtőznek.

 

Reklámok

Május 6.

Hollywoodi filmekben gyakran alkalmazzák

jól bevált fogásként

a halál és születés párhuzamos bemutatását

A mai napon én is megtapasztaltam

És semmi közhelyes nem volt benne, nem úgy

mint a hollywoodi filmekben,

amelyek nagy része hulladék

Szóval szomorú volt, és szép

Egy lélek eltávozott, egy pedig idetévedt közénk

Mindkettő akaratán kívül,

de nem hiába, mert végső soron nem rossz itt lenni…

Slightly Stoopid – Collie Man

2-13

 

A Slightly Stoopid Collie Man című dalához egyértelműen a nyár kapcsolódik. Egyfelől ez természetes, hiszen reggie-s alapjai vannak ennek a napfénnyel és tengerrel teli dalnak, másfelől azonban nekem mindig a nyári autózások jutnak eszembe. Ha nem kapcsolom be a légkondit, akkor lehúzom az ablakokat, kinyitom a tetőablakot, és nagyobb sebességnél egészen elviselhető a klíma. Közben szól a Collie Man: meleg van – lassan olyan akár a trópusokon – rövid gatyát és atlétát, meg napszemüveget viselek. Pont ilyesmihez írták a dalt. Meg persze sok mást is jelent nekem – elsősorban azt, hogy tartsam magam ahhoz, hogy olyan hangulatban éljek, mint amit a dal áraszt. Ez nagy részt sikerül is szerencsére. Elengedem a rohanó, vagy felvágós seggfejeket, hadd siessenek, valahova… Nekem nem sietős az utam és az életem.

Másfelől a dal közepén hallható gitárszóló mindig figyelmeztet, hogy a zene számomra sokszor tökéletesebben fejezi ki az érzéseket, hangulatokat, amelyeket én legfeljebb csak körülírok. Szóval írok és írok, de csak nagyon ritkán nem lesz “zene” belőle…

 

 

Hazel English – I’m Fine

Hazel-English-press-photo-3-credit-June-Rustigan-1477425229-640x424

 

Nagyon ártatlan dalnak indul Hazel English I’m Fine című álmatag, finom dala. Aztán ez az ártatlanság gyorsan szertefoszlott, bebújt a bőröm alá, aztán pedig bekúszott egészen a szívemig. Olyan erős hangulata van a dalnak, aminek nem tudtam ellenállni – nosztalgia és melankólia keveredik benne. (A dal klipje erre még rátesz egy lapáttal a régi fotókkal és illusztrációkkal). Önkéntelenül belehúz a dal az emlékeim közé, én meg csak nézem őket, mint valami filmet. Valami egészen halvány, de valami egészen éles még – helyek, arcok, benyomások, jelentéktelennek tűnő hangulatok – az egész alatt pedig szól ez a nyugtalanító dal. Valahogy így képzelem az öregeket, akik csendben üldögélnek és elgondolkodni látszanak – visszagondolnak egy egész életre. Félelmetes, nagyszerű, és szép dolog. Persze én nem vagyok öreg, de egyre több az emlékem, a dal hallgatása alatt pedig belemerülök az emlékezésbe. Ezért aztán fura módon az I’m Fine egyszerre szép, de veszélyes dal egyszerre.

 

Szerelmek temetője

Véletlenül a régi szerelmek temetője mellett

sétáltam el egy este, nem is tudtam,

hogy ilyen is létezik, pedig ott volt,

bementem és kíváncsian körülnéztem

a sírokon párok nevei és fotói voltak

megjelent a temető öreg gondnoka

aki magyarázni kezdett:

minden sírban a pár közös emlékei vannak

meg is lehet nézni, végül is csak egy doboz

tessék itt van például ez a 3 éves kapcsolat,

Péter és Éva emlékei: első találkozás,

mindenféle boldog pillanat, látja mennyi emlék

kirándulások, szép éjszakák, önfeledtség,

de aztán látja: féltékenység, harag, szomorúság.

Na viszont látásra, sétálgasson csak nyugodtan.”

Bolyongtam még egy kicsit, a sok ezer sír közt

és a sajátjaimat is megtaláltam, a fejemet csóváltam

mennyi minden van ez egyikben, egy másikban

meg szinte semmi nem volt, mivel el sem kezdődött

Gyorsan kimentem a temetőből és hazasiettem

otthon aztán sört ittam, hogy gyorsan elaludjak

de most nem vált be a taktikám.

 

Az emberek olyanok, mint a könyvek

Az emberek olyanok, mint a könyvek

vannak sekélyesek, gyönyörűek, boldogok,

szomorúak, mélyek, vidámak…

Az emberek olyanok, mint a könyvek

azt hiszed róluk, hogy egyszerűek,

mert csak kétszáz oldal, milyen vékony

de minden mondat bonyolult és titokzatos

és csak lassan, akadozva olvasol, sőt

lehet, hogy sohasem fogod befejezni

Az emberek olyanok, mint a könyvek

lassan elsárgulnak, sajátságos illatuk lesz

és egyre ritkábban nyitják ki őket, pedig

ilyenkor van bennük a legtöbb olvasnivaló

Az emberek olyanok, mint a könyvek

ha nem tetszenek, akkor félredobják

vagy ki se nyitják, és sorsára hagyják őket

Az emberek olyanok, mint a könyvek

olvass bennük amennyit tudsz, és

Te is lapozd fel magad – hidd el, nem fáj.