A zöld ruhás ember

A férfi és családja a messzi hegyekben kirándult. A családfő messzire elszakadt az anyától és két kiskamasz fiától, mivel megtetszett neki egy, a turista-ösvénytől messze eső sziklaszírt. Elindult hát a fárasztó emelkedőn, amely egyre nehezebb, sziklás terepé vált. A férfi kondíciója átlagosnak volt mondható (pocakja is volt már), így egyre jobban izzadt, és kapkodta a levegőt. Végül csak felért, és elégedetten leült egy kidőlt fára, és nézte a lenyűgöző panorámát. Ahogy így nyugodtan üldögélt, hirtelen zajra lett figyelmes, halk zörgés hallatszott, majd szétvált a szemben lévő bozótos, és egy tetőtől-talpig zöld ruhába öltözött, szakállas férfi kandikált mosolyogva kifelé, és így szólt:

Nocsak, nocsak, szép napot a megfáradt vándornak!

Üdv! A férfi hirtelen csak ennyit tudott mondani.

Nem sokan merészkednek ide föl, tudja-e? Csak a legbátrabbak kapaszkodnak fel ide.

Hát.. köszönöm szépen, elég embert próbáló volt! – válaszolta a férfi.

Mi lenne, ha szépen itt maradna a hegyekben?

Tessék?

Há-há, tudom én, miért kapaszkodott fel ide! Elege van a mókuskerékből. Megvan mindene, háza, kocsija, évi egy luxusnyaralás, de a főnöke minden nap megbassza, mi?!

A férfi köpni-nyelni nem tudott. Eközben a valahonnan a hegy aljából kiáltozás hallatszott. A férfi felesége, és két fia kiabált odalent. A zöld ruhás ember nyugodt hangon tovább folytatta:

A feleséged sem szereted már igazán, ráadásul két kis szörnyeteget neveltetek. Hagyd a fenébe őket, van pénzük dögivel, légy szabad inkább!

A férfi felháborodottan felkiáltott, majd elhallgatott hirtelen. “Ha jobban belegondolok, igazat beszél ez furcsa alak. Belelát a fejembe? Mindegy. Unom az egész szart, dolgozni mint egy rabszolga, aztán meg bevásárolni hétvégén, grillezni az ismerősökkel, lefolytatni ugyan azokat az unalmas beszélgetéseket, kocsiról, fizetésről, stb pffj!

Ki maga?! Valami hajléktalan erdőlakó? – vágott vissza erőtlenül férfi.

Ugyan már! Én csak egy szabad lélek vagyok. Mindenem megvan, beleértve a hajlékot is!

A férfi jobban szemügyre vette a zöld ruhás embert. Valóban, nagyon rendezett volt az öltözéke, jó minőségű bőr csizmája volt, nadrágja, zekéje kifejezetten szép, míves munka volt. Arca nyílt, nyugodt, tekintete pedig tiszta, és élettel teli.

A zöld ruhás férfi magabiztosan folytatta:

-Itt szabadság van, veszély, az életed minden nap pengeélen táncol, nincs telefon, nincs számítógép, csak a vadon. Neked is lesz ilyen szép, zöld ruhád, ami elrejt mindenki elől. Tied is lesznek a hegyek, az erdők, a végtelen ég. Velem tartasz-e?

A férfit hiába kereste a családja, majd a rendőrség, illetve a hegyi mentők, pedig még a média is alaposan felkapta az ügyet. Soha nem került elő, így a hatóságok végül balesetnek könyvelték el az ügyet. A feleség a gyász után hozzáment a férfi egyik kollégájához, akivel együtt szoktak grillezni.

Reklámok

Innen-onnan I.

Elcsípett párbeszéd-foszlányok, az utcáról felszedett beszélgetés-töredékek.

 

1.

“Azt hiszem nem tudom megváltani a világot!

Hát ja, előbb váltsd meg magad!”

 

2.

“Boldog születésnapot!

Öreg vagyok, 12 éves, úgyhogy idén ne ünnepeljünk!”

 

3.

Hogy vagy?

Rosszul – allergiás vagyok a munkahelyemre.

 

4.

Mi leszel, ha nagy leszel?

Bűnöző!

 

5.

Hogy vagy?

Köszönöm, jól!

Majd elmúlik!

 

6.

Tényleg! Igazad van!

Nyugdíjas vagyok, nem hülye!

Józsi bá’

A Népesség Nyilvántartó adatai alapján az ország legidősebb férfija – 105 éves – Józsi bá’ volt, aki egy távoli, hegyek között megbújó zsákfaluban élt. A tévériporter és stábja így hát felkerekedett, hogy felkeresse otthonában az idős embert, és egy remek riportot készítsen róla, amit az egyik legnézettebb műsorsáv legnézettebb magazinműsorában fognak leadni. A stáb hosszú autóút után elért az Isten háta mögötti faluba, ahol némi keresgélés után meg is találták a helyiek által csak Józsi bá’-nak nevezett öreg házát. A ház viszont üres volt. A riporter türelmetlenül kérdezgette, hogy hol az öreg, mire a szomszéd felvilágosította, hogy Józsi a régi, hegyen lévő mészkőbányában van, ahol majd 40 évet dolgozott, és szereti megnézni a kőfejtéseket, tárnákat. A riporter lemondóan legyintett, és kelletlenül elfogadta, hogy várnia kell. Nézte az apró falut, a magas, csöndes hegyeket a temérdek zöld erdőkkel. “Hogy a fenébe lehet itt élni?!” – gondolta a riporter. Majd három órát vártak mire megjött az öreg, nyugodtan pipázgatva.

-“…Napot! Maguk a városi riporterek? Üdv, Kovács József vagyok!

-Üdvözöljük József, az egész ország és a tévénézők nevében. Engedje meg, hogy rövid interjúval emlékezzünk meg önről.

Egye fene.

Az interjú nem mindig alakult a riporter szája íze szerint, alább a legfontosabb momentumokat idézzük, ki-ki döntse el mit kezd Józsi bá’ nyilatkozataival:

-Szóval a második világháború önt is érintette?

Igen, kérem levente is voltam. Nagyon szerettem a leventeséget, csak aztán a nácik elvittek minket a frontra. Akkoriban Budapesten életem egyébként. Vonaton vittek minket, de Géza barátommal leugrottunk a vonatról Szlovákiában, és gyalog szöktünk vissza. Kalandos utunk volt, de mindenhol segítettek nekünk a népek. Aztán visszaértünk Pestre, ott aztán egy zsidó szomszédom, aki kommunista volt, feladott az oroszoknak, hogy náci vagyok. Ők pedig bezártak egy pincébe két hónapra. Aztán anyám addig könyörgött, és annyi pálinkát vitt az ottani parancsnoknak, hogy kiengedtek.

-Kérem, vehetnék újra, a kommunista szomszédjáról nem kell mondani, hogy zsidó volt.

-De hát zsidó volt, de nem haragszom, rá, ottan ismertem meg a feleségem, ő hordta az orosz őröknek az ebédet.

….

-A felesége, már nincs köztünk, két éve távozott el, szép kort megért. Mi volt a hosszú és jó házasságuk titka?

Jaj, Erzsikém… Szerettük, egymást bizony. Hogy mi volt a titkunk?

Józsi bá’ a fejét vakarja. Hirtelen csettint egyet: Megvan! Békén hagytuk egymást!

…..

-Több, mint negyven évig dolgozott a bányában. Nagyon nehéz élete lehetett!!!

Nem, kérem én nagyon szerettem ottan dolgozni. Reggel felsétáltam a hegyre, dolgoztam szépen, este pedig lejöttem, és hazamentem.

-Dehát nehéz a bányászélet.

Nem, jó volt a bányászélet. (A riporter lemondóan csóválja a fejét)

-Nem vágyott, többre másra? Ön mit gondol az önmegvalósításról?

Nem, jó volt ez így. Önmagam vagyok, Józsi bá’. Jó volt itt nekem a hegyek között. (A stáb körül csendben figyelő szomszédok egyetértően bólogatnak)

-Boldog élete volt Józsi bácsi?

Igen, kérem többnyire igen. Ahogy nagyanyám mondta, a rossz után mindig jön a jó. Többnyire jó volt, tudja?

….

Józsi bá’ nem lett híres, mivel a magazinműsor szerkesztősége egyöntetűen úgy ítélte, hogy az anyag nem elég ütős, nincs benne elég dráma. Aznap este egy zavart férfit mutattak be, aki egy kisvárosban macskák felakasztásával sokkolta a helyieket.

Haim

bw1---bella-lieberberg

Muszáj kitartóan kutakodni az embernek ha valami igazit, vagy minőségit szeretne olvasni, hallgatni, nézni. A hivatalos csatornák a tömegeket szolgálják alázatosan, a bevásárlókosit tologató, kultúra nélküli fogyasztót. Szeméthegyek között vagyunk kénytelenek guberálni (legyen az egy könyvesbolt, egy torrent oldal, vagy a Youtube), de érdemes, mert a rothadás, és büdös hulladékhegyek között mindig találhatunk valami értékeset. Persze mi magunk is bemocskolódunk, de a piszkot nagy nehezen, de le is moshatjuk magunkról, felejtéssel, vagy a töménytelen hülyeség tudatos kizárásával. Szóval érdemes módszeresen kutatni, így teszek én is időről időre – a multi-instrumentalista, élőben egészen különleges teljesítményt nyújtó, Los Angeles-i Haim nővérek is a kulturális szemét között bújtak meg.

 

A csíkos bevásárlószatyor

A buszon sokan utaztak – reggel lévén -, az utasoknál táskák, szatyrok, ridikülök voltak. A buszon egy öregember is volt, aki éppen a piacról jött, és egy nyűtt, itt-ott már foszló, néhol rojtos szélű, csíkos – a szivárvány minden színében fakón pompázó – bevásárlószatyor volt nála. A szatyor tele volt zöldséggel, gyümölccsel, meg egy kolbász is kikandikált belőle. Nyugodtan pihent gazdája lábánál, aki ügyesen megtámasztotta mindkét oldalról, hogy el ne dűljék. A közelben egy Mango és egy Zara papír bevásárlótáska hevert két nő ölében. Gúnyos pillantásokat vetettek a csíkos szatyorra, és így beszélgettek a füle hallatára:

Nézd milyen nyomorúságos szegény, rojtos foltos. Csiri-csáré, össze-vissza színű. Pfjujj csak úgy bele vannak téve a zöldségek! Milyen piszkos! Micsoda igénytelenség!”

A csíkos szatyor csendben hallgatta őket, majd amikor megelégelte a sápítozást, kimérten így szólt:

Nos, Béla bácsi 20 éve használ bevásárlásra, és még mindig remekül bírom, mivel különböző, tartós műanyagszármazékokból készítettek. Nektek nagyjából kettő, maximum három évet adok.”

A két reklámtáska először csak hüledezett, majd szomorú hallgatásba burkolózott az út hátralevő részén.

 

 

 

 

Watching the waiting

20160621_BM_WyeOak_EbruYildiz_52-copy-1024x683-960x540

 

Írhat és olvashat a végtelenségig az ember, egy egyszerű dal sokkal több dolgot képes kifejezni és pillanatok alatt felkorbácsolja a szívet meg lelket. A Wye Oak duó Watching the waiting című furcsa, idétlen-komoly dala a legveszélyesebb tréfát űzi velem, mióta teljesen véletlenül meghallottam. Egyszerűen beleránt a régi emlékeim közé, legyen az gyermekkori vagy éppen csak pár évvel ezelőtti. Egyszerre vagyok itt és most, és a múltban össze-vissza ugrálva a régebbi, újabb emlékképek között. Felkavaró, felemelő, vicces és szomorú.