Fiamnak

Neked, aki még meg sem születtél, de

remélem leszel majd egyszer,

anyáddal együtt imádni foglak.

Megtanítalak először is szeretni,

magad, meg a másik embereket

megtanítalak, hogyan legyél erős,

és szelíd egyszerre, mint én

megtanítalak, hogyan járd az erdőt,

meg a másik rengeteget – a várost

megtanítlak a történetek tiszteletére,

míg kicsi vagy mesélek neked minden este

hátha majd egyszer Te is mesélsz másoknak

megtanítalak biciklizni, úszni,

fára mászni, meg autót vezetni,

és fogom majd a kezed, aztán,

ha kell majd elengedem, fiam.

 

 

2018. szept. 12.

 

Reklámok

Pár dolog II.

1.

Én vagyok a királyság nélküli király

Folyton vereséget szenvedek, és nincs semmim,

mégis ott van a korona a fejemen.

 

2.

Férfi és nő között vékony drótkötél feszül,

ezen közelítenek egymáshoz szépen lassan,

én bolond azonban egyből elkezdtem rohanni.

 

3.

A tükörből néha egy meglett férfi,

néha egy bolondos kölök néz vissza rám

mindkettő vagyok, és egyik sem.

 

4.

Önkívületben ordítok egy bokszmeccsen

Kiöltözve,  nyugodtan nézek egy színdarabot

mindkettőt szeretem, mert mindkettő dráma.

 

5.

A drótkerítésen fennakadt egy falevél,

amit az őszi szél odafújt.

Néha én vagyok a levél, néha a kerítés.

 

Hotelszoba blues

Megvetett ágy, éjjeliszekrény Bibliával,

amit senki sem olvas – én néha,

de legtöbbször csak megnézem megszokásból,

hogy megvan-e a kis szekrény fiókjában

így vigyáz rám Isten, talán – gondolom

Tévé, minibár pici üvegekkel,  furcsa színű szőnyeg,

furcsa színű függöny, üres szekrény akasztókkal,

fürdőszoba kis pohárral, kis szappannal,

mindig ugyan az, mindig kicsit más

otthontalan meghittség, jellegtelen ismerősség

itthon vagyok megint idegenben, egy szobában.

 

 

 

 

Hideg

Kijózanít a hideg, és eszembe jut:

… a vas világ a rend

kifújom a párát, reményeim

gőzölögve tűnnek el a sötétben

nem szoktam – de kiköpök,

zavaros érzéseim a földön csattannak

ki voltál Te? Mi vagy Te?

hazaérve leöltözök, majd kiveszem a szívem

nyűtt, vacak, ütött-kopott réz szerkezet

kihűlt, majdnem teljesen hideg,

lassan felnyitom,

egy kis parázs még van benne,

gondolkodok, kirázzam-e a földre?

de inkább visszazárom, jó lesz még,

egyszer, talán…

 

…Neked…

 

 

Váróterem

Itt ülök egy ócska váróteremben, aminek

fekete-fehér kőkocka padlója van

a falak pedig kórház-zöld színűek,

halvány neon világit be minket, mert

vannak itt mások is, mindenféle ember:

nő, férfi, gyerek, felnőtt, és öreg,

akik mindenfélére várnak:

valaki pénzre, valaki csak az ebédjére

valaki arra, hogy éljen, valaki, hogy haljon

valaki a gyerekére vár, valaki a macskájára

én Rád várok, pedig a logika szerint nem kéne,

de még maradni akarok ebben a váróteremben.

Őrültség tudom, pedig nem vagyok őrült.

 

…Neked…

Az előadás

Az egyik este színházba mentem egy kétszereplős darabra

furcsa módon alig ült pár ember a nézőtéren

leültem a helyemre és vártam, de nem történt semmi

a függöny nem lebbent fel, a színészek nem voltak sehol

negyed óra után közölték, hogy az előadás elmarad

a férfi és női színész ilyen és olyan okokból nincs itt

csalódottan hazamentem, és út közben azon gondolkodtam

milyen ismerős ez a helyzet…

Kiütés II.

Már a nyolcadik menet, de nem bírom

feldagadtak és véresek a szemeim,

veszettül sajog és fáj minden izmom,

a karjaim csak bénán, ernyedten lógnak

kényszerűen fürdök a saját verejtékemben,

beleszaladok egy kegyetlen felütésbe

és hirtelen a padlón találom magam

hunyorogva nézem, az ellenfelem –

de saját magamat látom ott

magasba emelt karokkal, gúnyosan vigyorogva…